Múltkor az a téma merült fel a baráti társaságban, hogy közel sem mindegy, hogy valakinél „magányos” vagy társas hobbiból akad több. Nálam egyébként egészen megoszlik a dolog, mert csomó olyan van közte, aminél nem zavaró, sőt kellemes is tud lenni a másik jelenléte – például az olvasás ilyen –, de bármilyen kreatív tevékenység is idetartozik számomra, egy bútorfelújítós, dekorálós D. I. Y. projektet szívesen bevállalok csapatban is. A közös élmények is fontosak: ez lehet egy utazás, túrázás, új étterem kipróbálása, vagy közös mozgás. De egyedül is szeretek időt tölteni, és úgy megélni a kedves tevékenységeimet.
Az egyik barátom ajánlását szeretném most megosztani: tudta, hogy egy ideje angol magántanárt kerestem, és mondta, hogy szerinte a Hollywood Nyelvstúdió a kedvemre való lenne, mert új módszerekkel, célirányosan és egyénre szabottan dolgoznak, amivel szinte garantált a siker. Persze bele kell tenni az energiát, de egészen új megközelítéssel állnak a nyelvtanuláshoz.
Nem is kellett több, már pötyögtem is be a hollywoodnyelvstudio.hu címet, mert a barátom azt is hozzátette, hogy a weboldalukon elég sok hasznos információ érhető el. Már az is elég tetszetős volt, amit a kezdőoldalon olvastam, de nem álltam meg itt. Az elsők között olvashattam el, hogy valóban nem hagyományos, „angol magántanáros” megoldásokról van itt szó… Azt gondolom, ez reményt adhat azoknak is, akik a megszokott nyelvtanulási módszerekkel valahogy nem boldogultak, vagy nem a kívánt szinten hozták meg az eredményeket. Itt célirányosan, motiváltan lehet haladni a személyes célunk felé. Ráadásul még videók is elérhetők az oldalon a bemutatkozás mellett, így érdemes mindenre időt szánni, de természetesen annak, akinek sürgős a dolog, egyből adott a kapcsolatfelvételi lehetőség is.
A honlapon a listát is megtaláljuk arról, mely hazai városokban érhető el helyben a Hollywood Nyelvstúdió programja. A fővárosban több helyszínen is megtalálhatóak, valamint vidéki nagyvárosokban is helyet kapott egy-egy nyelvstúdió, így gyakorlatilag az ország bármely felében megtalálhatjuk őket.
Hagyományos nyelvtanulás és angol magántanár helyett biztosan őket fogom választani.