Hobbiból is lehet hivatás

Nagyon sokáig nem tudtam mivel szeretnék majd foglalkozni, ha felnőtt leszek. A sport mindig az életem részét képezte, de sosem gondoltam rá hivatásként. Egyszer viszont adódott egy alkalom, amikor gyerekeknek tarthattam órát. Ott ez teljesen megváltozott és végre rájöttem mivel szeretnék foglalkozni. Ez nekem teljesen magától jött és nagyon elégedett is vagyok a döntésemmel a mai napig.

Sosem szoktam meggondolatlanul dönteni, mindent szeretek alaposan átgondolni.

Ez az élet minden területén így van, ezért amikor a ház energetikai állapotáról volt szó, nem is volt kérdés, hogy a legjobb szakembereket szeretném megbízni az energiatanúsítvány kiállításával.

Mivel egyik ismerősömnek sem volt még szüksége ilyesmire az interneten álltam neki keresgélni. Így találtam rá az Eco teamre. Ők energetikai tanúsítványok kiállításával és napelemrendszerekkel foglalkoznak.

A honlapjukon nagyon sok hasznos és érdekes információ megtalálható, így neki álltam mindent elolvasni. Szeretek tájékozott lenni minden témában, így ez most sem maradhatott ki. Eddig nem is nagyon tudtam mi az az energetikai tanúsítvány, de az oldalon nagyon érthetően és egyszerűen el van magyarázva. Ennek segítségével megtudhatjuk azt, hogy mennyi az áramfogyasztása egy háztartásnak/ épületnek.

Ez azokban az esetekben lehet hasznos, hogyha pl. ingatlan eladásra kerül a sor és szükség van erre a dokumentumra, illetve egyes pályázatok esetében is kérhetik az energiatanúsítványt. Ennek köszönhetően könnyen besorolható a ház/ lakás energiafogyasztása.

Hogyan zajlik egy ilyen felmérés?

Neked nem kell sokat tenned. Csupán felhívod az Eco team csapatát vagy a honlapjuk található űrlapot kitöltöd, majd ezt követően megbeszéltek a szakemberrel egy alkalmas időpontot, amikor eltudja készíteni a szükséges méréseket. Majd házhoz megy, megcsinálja a méréseket és 12-24 órán belül már nálad is van az energetikai tanúsítvány. Ilyen egyszerű a folyamat.

Sőt, minden megrendelés mellé egy 4000 Ft értékű Ingatlan kisokost is ajándékoznak, amiben nagyon sok hasznos információt meg lehet találni. Ha kíváncsi vagy pontosan mit tartalmaz ez a kis ajándék, az oldalukon megtalálod.

Hogyha szeretsz adni mások véleményére, akkor az Eco team oldalán véleményeket is olvashatsz. Ezek is segíthetnek a jó döntés meghozatalában. Én rendszeresen szoktam olvasni az ilyen véleményeket, hiszen nem mindegy, hogy az aki már igénybe vette a szolgáltatást mit mond róluk.

Bárhol élj Magyarországon, bátran hívhatod őket, hiszen országosan dolgoznak, így bármely településre kiutaznak ha kell. Amikor ezt megláttam, egyből tudtam, hogy ők kellenek nekem. Hiszen nem csak gyorsan és pontosan dolgoznak, hanem még vidékre is eljönnek.

Náluk az ügyfél van az első helyen, ez meg is látszik a szakmai tudásukon és a munkájuk gyorsaságán is. Hiszen, ha egy munkát sokáig csinálnak, az nem feltétlen jelenti azt is, hogy jobb lesz. Ha meg lehet csinálni rövidebb idő alatt is ugyanolyan minőségben, akkor miért ne ezt választanám?

Ha te is szívesen bíznád az energiatanúsítvány elkészítését egy profi csapatra, akkor az Eco team pont neked való.