
Éjjel fél tizenkettőkor a hazafelé tartó busz a legjobb hely a tervezésre. A konyhában addigra lezárult a vacsoraszolgálat, a kezem még citromhéj és fokhagyma szagú, a lábam zsibbad, a fejem viszont pont ilyenkor tisztul ki. Az ablakhoz dőlve általában listát írok a telefonomba, és nem munkáról, hanem arról, ami otthon vár: a fűszerkertemről.
Négy éve lakom egy tetőtéri lakásban, és azóta a ferde tetőablak alatti párkány a kis országom. Ott nő a bazsalikom, a rozmaring, a kakukkfű, egy makacs citromfű és egy cserép metélőhagyma, amit a szomszéd lánytól kaptam, amikor beköltöztem. Nyáron egyszerű velük az élet, ősszel viszont minden évben elkezdődik a harc.
Azon az estén a buszon ezt a listát írtam össze, mert addigra két bazsalikomot elvesztettem:
1. fény, minél több, mert decemberben a nap alig ér be a tetőablakon;
2. egyenletes meleg, mert a rozmaring tűri a hideget, de a hirtelen hőingást nem;
3. kevés víz, mert télen a gyökér lassabban dolgozik, és könnyen befullad;
4. friss levegő, de huzat nélkül, mert a bazsalikom levele a hideg fuvallattól megfeketedik;
5. türelem, mert a téli fűszer lassabban nő, és nem szabad tőből leszedni.
A lista végére érve rájöttem, hogy a negyedik pont az, amivel nem tudok mit kezdeni. A tetőablak régi volt, a kerete körül éjszakánként úgy jött be a hideg, hogy a párkány szélén álló cserepeknél a föld reggelre jéghideg lett. Reggelente párás volt az üveg, a csepp lefolyt a keretre, és a bazsalikom levelei a szélükön elkezdtek barnulni. Átraktam őket a konyhaasztalra, de ott meg nem kaptak elég fényt, és elkezdtek nyurgán, sápadtan felfelé nyúlni.
A busz a végállomás felé kanyarodott, én pedig a lista alá még egy sort írtam: valamit kezdeni kell az ablakkal.
Egy félrehallott webcím a konyhában
Másnap délután, a zöldségek előkészítése közben szóba hoztam a dolgot a kolléganőmnek, aki mellettem pucolta a sárgarépát. Ő tavaly cserélte az ablakait, és két mozdulat között annyit mondott, hogy nézzem meg a JOLA oldalát, ő ott kért ajánlatot. A webcímet is bediktálta, de a robotgép zúgásában én csak annyit jegyeztem meg belőle, hogy valami birodalom. Aztán jött a vacsoraszolgálat első rendelése, a főszakács kiabált, a serpenyők sisteregtek, és a beszélgetés ott maradt félbe a répahéjak között. Este tizenegykor, a kötényt levéve már csak egy szóképet láttam magam előtt, meg a kolléganőm mosolyát, ahogy azt mondja: ott nézd meg, ott nem fognak elbonyolítani.
Este a buszon ezért úgy kerestem rá, ahogy a fejemben maradt. A kesztyűmet a fogammal húztam le, mert a fűtés a buszon is alig működött, és fázós ujjakkal beírtam a telefonba, hogy ajtó ablak birodalom. Az első találat a JOLA oldala volt, a fejlécben a „JOLA.HU” felirattal, és akkor értettem meg, hogy a kolléganőm a webcímet mondta, a cég maga pedig JOLA néven fut. Másnap meg is kérdeztem tőle, és nevetett, hogy ő is így járt annak idején.
Az oldalon a menüben külön volt egy tetőtéri ablakos rész, ahol Fakro és Velux termékcsaládok szerepeltek. A referenciák között találtam egy zalaegerszegi munkát, ahol tetőtéri ablakot és fényzáró rolót építettek be, és távkapcsolós megoldást is említettek. Ezen sokáig gondolkodtam, mert a ferde ablakhoz eddig mindig létráról nyúltam fel. A fűszereknek nyáron árnyék kell, különben a bazsalikom levele megég a ferde üveg alatt, télen viszont minden fénysugár számít. Eddig egy csipeszes konyharuhát akasztottam a keretre, ha túl erős volt a nap, és ez a megoldás nagyjából annyira volt elegáns, mint egy befőttesüveg zsírpapírral lekötve.
Lépésről lépésre, ahogy a konyhában is
A szakmámban megszoktam, hogy egy jó vacsora előkészítéssel kezdődik, és itt is ez tetszett meg. Az oldalon öt lépésben írják le, hogyan zajlik a dolog, és én ezt a listát is kiírtam magamnak:
1. a nyílásméret otthoni felmérése, amit egy hokedlin állva, éjfélkor csináltam meg, mert addigra értem haza;
2. az online ajánlatkérés, amibe beírtam a méreteket, és megjegyeztem, hogy tetőtéri, ferde ablakról van szó;
3. a szakértő felmérés, ami igény szerint jár, és én kértem, mert a tetősík miatt nem bíztam a saját mérésemben;
4. a megrendelés, miután minden részletet átbeszéltünk;
5. a beépítés, ami szintén igény szerint kérhető, és nálam ez volt a legfontosabb rész.
Az első pont a maga módján kaland volt. Éjfél után értem haza, a cserepeket egyenként leemeltem a párkányról a konyhaasztalra, aztán felálltam a hokedlire, és a ferde keret mellett egyensúlyozva próbáltam egyenesen tartani a mérőszalagot. A tetősík miatt minden szám kicsit másnak tűnt, mint ahogy vártam, és háromszor is újramértem. Végül lefotóztam a keretet, felírtam a méreteket egy cetlire, és a cetlit a hűtőre ragasztottam a heti menüterv mellé.
Ami ebből számomra a legtöbbet jelentett, az a harmadik pont volt. A felmérést végző szakember megnézte a régi keretet, felmérte a tetősíkot, és nem siettetett. Megkérdezte, mire használom a párkányt, és amikor elmondtam, hogy ott telel a fűszerkertem, bólintott, és a rolóról is beszéltünk. Úgy éreztem, végre valaki komolyan veszi, hogy nekem ez nem dísz, hanem a hétköznapjaim része.
A beépítés napján a cserepeket a fürdőszobába költöztettem, és a rozmaringot még be is takartam egy konyharuhával, mint egy kis beteget. Délutánra az új ablak a helyén volt, a régi keret pedig a lépcsőházban várta, hogy elvigyék. Megálltam alatta, és csak néztem felfelé: tiszta, szürkés téli ég volt, és a keret körül nem húzódott az a vékony, sötét, nedves csík, amit négy éve minden reggel letöröltem. Este, amikor visszapakoltam a cserepeket, először tettem a kezem a párkány szélére úgy, hogy nem éreztem hideg fuvallatot.
Ami azóta megváltozott a párkányon
Azóta eltelt pár hét, és a bazsalikom új leveleket hozott. Az első hajtást napokig figyeltem, minden reggel kávé előtt megnéztem, nőtt-e, ahogy a konyhában a kelő tésztát szoktam ellenőrizni. A fűszereket közben visszarendeztem: a rozmaring került a legvilágosabb sarokba, a citromfű a keret közepére, a metélőhagyma pedig a szélére, mert ő bírja a legjobban, ha kicsit hűvösebb jut neki. Nem gyorsan, mert télen semmi nem gyors, de egészségesek, és a szélük nem barnul. A rozmaring illata reggelente betölti a konyhát, a metélőhagymát pedig már kétszer levágtam a rántottához. A párkányon nincs reggeli tócsa, a föld a cserépben nem jéghideg, és a citromfű is úgy fest, mint aki meggondolta magát, és mégis marad.
A kolléganőmnek vittem egy csokor friss kakukkfüvet köszönetként. Ő csak annyit mondott, hogy legközelebb figyeljek jobban, amikor webcímet diktál, mert nem mindenki talál rá ilyen szerencsésen. Igaza van, bár a félrehallás most kivételesen jól sült el: az ajtó ablak birodalom keresésből egy egész télre szóló nyugalom lett az ajtoablakbirodalom.hu segítségével.
A busz azóta is ugyanott kanyarodik, és én ugyanúgy listát írok az ablakhoz dőlve. Csak most már olyan dolgok kerülnek rá, mint a következő palánták sorrendje, vagy hogy tavasszal ültessek-e mentát is. A JOLA nevét pedig felírtam a lista aljára is, hogy ha egyszer valamelyik kolléga a tetőablaka miatt panaszkodik, ne a robotgép zúgásában kelljen bediktálnom neki.
