Az a legjobb, ha az embernek a munkája egyben a hobbija is

Bár még elég fiatal vagyok, elmondhatom, hogy életem során elég sok hobbit kipróbáltam már. Gyerekkoromban nagyon szerettem mindent, amit össze kellett rakni, és iskola után hosszú órákat töltöttem a különböző makettek összeszerelésével. Egyik nyáron Spanyolországba utazott a család repülőgéppel. A repülés azóta is az egyik nagy szerelmem, ezért is mentem repülőmérnöki szakra, az egyetemen kívüli szabadidőmben pedig főként korábbi repülőbalesetekről szóló könyveket olvasok és dokumentumfilmeket nézek. De visszatérve a családi kiránduláshoz, annak hatására magát az utazást is nagyon megszerettem, és rendszeresen kirándulok is a fennmaradó időben egyedül vagy a haverokkal.

Mivel az általam választott szakma nagy felelősséggel jár, ezért fontos, hogy az ember tiszta fejjel, kipihenten tudjon fontos döntéseket hozni és pontos számításokat készíteni. Ez pedig hosszútávon csak úgy lehetséges, ha minden körülmények között meg tudja találni a módot a kikapcsolódásra is a munkaidő végeztével. Ilyen szempontból szerencsés, hogy a munkám és a hobbijaim között nagy az átfedés. Ráadásul keresett is az, amit választottam. Az egyik ismerősöm egyszer szólt is nekem, hogy a https://topiwork.hu oldalon látott egy repülőmérnök gyakornok állást, ami szerinte ideális lenne számomra. Mivel az oldalon elérhető munkák listája folyamatosan frissül és változik, én is úgy gondoltam, hogy érdemes lenne megragadni a lehetőséget, mert nem biztos, hogy később is lesz majd ilyen.

Kezdetben fogalmam sem volt, hogy mi is ez az egész, ezért felkerestem a https://topiwork.hu oldalt, hogy többet megtudhassak a cégről és az ismerősöm által említett munkalehetőségről. Annak ellenére, hogy az én területem hiányszakmának számít, hogy őszinte legyek, rettenetesen izgulós típus vagyok, legalábbis mikor állásinterjúról vagy bármilyen felvételiről van szó. Ezért egy kicsit megijedtem, főleg mivel a https://topiwork.hu a leggyakoribb kérdésekkel együtt röviden azt is összefoglalta, hogy hogyan fog zajlani a kiválasztási folyamat és kikkel fogok találkozni. Utolsó körben az állást kínáló céggel, akikre fontos volt, hogy jó első benyomást tegyek. Szerencsére a https://topiwork.hu blogjában ehhez kaptam jó pár hasznos tippet és tanácsot. Arra is rávilágítanak, hogy az első benyomás nem csupán a személyes kézfogásból áll, hanem már a beküldött önéletrajzunknak és motivációs levelünknek is törekednie kell arra, hogy egyértelművé tegye, hogy egész pontosan miért szeretnénk pont erre a munkára jelentkezni.

Szerencsére a https://topiwork.hu minden állásajánlathoz pozícióleírást is biztosít, amely segít nekünk átlátni, hogy mi minden pluszt adhat nekünk az adott munka elvállalása, illetve a kért feladatok közül melyeket tudjuk a legjobban, még másoknál is jobban csinálni, ami természetesen a cég célkitűzéseit is segíteni tudja. A munkaszerződésekhez szerencsére nem kell értenünk, hacsak nem adminisztrátor, jogász vagy könyvelő állásra jelentkezünk, mivel a https://topiwork.hu ezt a feladatot átvállalja tőlünk az utolsó sikeres interjú után. Illetve a zsebpénzünket sem kell bonyolult matematikai képletekkel számolgatni, hogy hogyan szorítsuk ki belőle a befektetés költségeit, mivel a Topiwork Iskolaszövetkezet tagsági díja mindössze 1.000 Ft, ami csak akkor kerül levonásra, ha van már bevételünk az elvállalt munkákból.

Ezek után persze úgy éreztem, hogy nincs veszítenivalóm, és meg is pályáztam a regisztráció után az ismerősöm által ajánlott állást, ami szerencsémre még aktív volt a https://topiwork.hu oldalon. Hamarosan fel is vették velem a kapcsolatot, és a leírtak szerint megkezdődött a kiválasztási folyamat. Az utolsó körös interjúra már magabiztosan, félelem nélkül mentem be. Ennek meg is lett az eredménye, mivel a Topiwork már készíti is a munkaszerződésemet.

Azt hiszem, minden jó, ha jó a vége, ezért itt az ideje egy kis kikapcsolódásnak. Hétvégén indulok egy három napos szlovéniai túrára. Végül is ha az embernek van munkája, költhet időnként kicsit többet a hobbijára, nemde?