Mindenki életében eljön az a pillanat, amikor úgy érzi, ideje új hobbit keresnie. Ennek több oka is lehet. Elképzelhető, hogy egyszerűen csak ráunt a korábbi, kikapcsolódást jelentő tevékenységekre, és valami újfajta irányt keres. Egy másik ok lehet, hogy annyira túlterheltté vált a munka és az élet kötelező részei miatt, hogy hobbikra már egyáltalán nem jutott ideje. Pontosan ez utóbbi történt velem: fokozatosan jutottam el erre a pontra az életemben, a folyamat évekig tartott. Szinte észre sem vettem, hogyan csúsztam bele abba az állapotba, hogy az életemet egyre inkább a munka kezdte kitölteni. A napi 8 óra kötelező rész mellett elkezdtem túlórákat vállalni, otthoni, kiegészítő munkákat is beiktattam, és odáig jutottam, hogy már a hétvégéken is dolgoztam.
Nem meglepő módon egy idő után közel kerültem a kiégéshez, és világossá vált, hogy valamit változtatnom kell a feszített tempójú életemen. Természetesnek hatott a gondolat, hogy egy új hobbi megoldást jelenthet. Ekkor vágtam bele a lakberendezésbe, amely nem csak hogy az egész család számára hasznosnak bizonyult, de számomra remek kikapcsolódást biztosított.
Az egyik új szerzeményem egy egyedi sarokkanapé volt, amelyet a SzenZa Bútoráruházból szereztem be. A sarokkanapé az egyik legnépszerűbb választás a nappalik berendezésénél, hiszen kiváló helykihasználást biztosít, miközben kényelmes és esztétikus megoldást nyújt. Különböző kialakításokban érhető el, így mindenki megtalálhatja az igényeinek megfelelő darabot. A kérdés csak az, hogy a puhább, süppedősebb változatot részesítjük előnyben, vagy inkább a keményebb alátámasztást nyújtó modellt tartjuk kényelmesebbnek. Az áruház kínálatában mindkét típus elérhető, és személyesen is kipróbálható. A sarokkanapék kaphatók bőr vagy szövet kárpitozással, így az esztétikai és funkcionális igények szerint választhatók ki a megfelelő anyagok. A rendkívül széles szövetválasztékban számtalan szín és alapanyag található, többek között olyan modern megoldások is, mint a szennytaszító, vízlepergető vagy könnyen tisztítható bútorszövetek. Ezek különösen hasznosak lehetnek, ha kisgyermek vagy háziállat van a családban, hiszen így a kanapé tisztán tartása jelentősen megkönnyíthető.
Az elemes sarokkanapék nagy szabadságot biztosítanak a berendezés tervezése során, hiszen a széles elemválasztéknak köszönhetően egyedi összeállítások hozhatók létre. A variálható elemek segítségével a kanapé mérete és formája a rendelkezésre álló térhez és a személyes preferenciákhoz igazítható, így teljes mértékben testre szabható. Azok számára, akik kisebb méretű lakásba keresnek praktikus megoldást, 230×160 cm-es mérettől is elérhetők sarokkanapék, amelyek ideálisak kisebb helyiségekbe. Ha pedig a nappali egyben hálószobaként is funkcionál, akkor az állandó fekhelynek alkalmas modellek jelenthetik a legjobb választást. Ezek az ágyazható és ágyneműtartós kanapék kényelmes alvóhelyet biztosítanak, miközben nappali funkciójukban is megállják a helyüket. Legyen szó L vagy U alakú kialakításról, kisebb vagy nagyobb méretről, a sarokkanapék között mindenki megtalálhatja a számára tökéletes darabot. A széles választéknak köszönhetően a stílus és a kényelem tökéletes összhangban valósítható meg a nappali berendezésében.

A SzenZa Bútoráruház weboldalán az egyedi sarokkanapék mellett számos más terméket is találunk. A Bútoráruház honlapjának széles választéka sokat segített abban, hogy elmerülhessek az új hobbimban, és a sok munka mellett végre egy kis kikapcsolódásra is jusson időm – az otthonunk pedig szépülhet.